A Balaton-part kikötőinek tervezője
Kaáli Nagy Dezső és Siófok
- Blog
Kaáli Nagy Dezső az a mérnök, akinek tulajdonképpen a balatoni kikötők arculatát köszönhetjük, azt a képet, amely a víz felől érkezve az első benyomást kelti az adott partszakaszról, városról. A kikötők megtervezése mögött nemzetközileg elismert mérnöki teljesítmény áll, ezért (is) érdemes megjegyezni Kaáli Nagy Dezső nevét.
Kaáli Nagy Dezső
Kaáli Nagy Dezső mérnök 1868. május 17-én született a Szilágy megyei Krasznán, egy nemesi családba. Édesapja, Domokos főszolgabíróként dolgozott, édesanyja neve Csíktusnádi Sántha Ida volt.
Mérnöki tanulmányait a Budapesti Műegyetem falai között végezte, ahol 1896-ban szerzett oklevelet. Diplomája megszerzése után előbb Budapesten, az I. kerületi kultúrmérnöki hivatalnál helyezkedett el, majd Aradra került, ahol a Folyammérnöki Hivatalnál dolgozott napidíjas mérnökként. 1900 és 1908 között a székesfehérvári kultúrmérnöki hivatal munkatársaként tevékenykedett. A báró Fiáth Pál elnöklete alatt álló Sióberki Bozótlecsapoló Társulat megbízásából az 1863. évben a Déli Vasút által 12 m3/mp levezetőképességben épített Sió-csatornának 24 m3– re való kibővítését is feladatául kapta. A munka 1902-ben fejeződött be.
Kikötők a Balatonon
A balaton-parti városok fejlődésében kulcsszerepet játszott kikötőik megépítése. A 19. század második felében, amikor a vasútépítési hullámnak köszönhetően a balatoni turizmus is beindult, egy-egy település jövője nagyban függött attól, hogy miként tud kapcsolódni a vízi közlekedéshez és a Balaton gazdasági (és turisztikai) vérkeringéséhez.
Kaáli Nagy Dezső mérnöki tudása és előrelátása tette lehetővé, hogy ezek a projektek sikeresen és biztonságosan valósuljanak meg. Az balaton-parti kikötők megtervezése komoly kihívást jelentett: figyelembe kellett venni a Balaton vízszintingadozását, az áramlásokat és a partvédelmet.
A Siófoki Sió-zsilip felújítása volt az első olyan feladata Kaálinak, amely a Balatonhoz kötötte őt. Később, 1911-ben az Országos Vízépítési Hivatal felkérte, hogy hozza létre a Balatoni Kikötők Magyar Királyi Felügyelőségét, melyet ettől az évtől egészen 1934-ig vezetett. Az első évben, 1911-ben készült el a balatonszemesi, valamint a tihanyi, 1912-ben a révfülöpi, 1913-ban a balatonboglári kikötő, majd 1927-ben a füredi és a kenesei. Ezután a Bélatelepi-medence és az alsóörsi kikötő,1929-ben pedig az almádi kikötő készült el.
Végül a siófoki is sorra került, mert annak ellenére, hogy az egyik legkorábbi kikötő volt a Balatonon, idővel újratervezésre és felújításra szorult. Ugyanis a siófoki kikötő 1863-ban jött létre, és ekkortól 1912-ig még csak egy medencéje és fából készült partfala volt – 1891-ben a fazsilipet elbontották, és helyébe betonzsilipet építettek. Végül a modern kereskedelmi kikötő 1930-as kialakítása következett, amely már Kaáli nevéhez köthető.
Nem csak az épületek és az arculat a fontos a kikötők kialakításában. Ilyenkor az egész partvédelmet meg kell tervezni. Ebben pedig egy zseniális újítást vezetett be Kaáli Nagy Dezső, mikor a hullámok és a téli jégtáblák hatásait helyezte fókuszba. Az általa tervezett megoldás elterjedt a nemzetközi szakirodalomban is, csak KND-módszernek hívták, a mérnök neve után. Erről a megoldásról nyilatkozik a Balatoni Kurirban 1939-ben:
„Én a balatoni kikötők speciális követelményeinek megfelelő új rendszert dolgoztam ki, az úgynevezett KND módszert. Ez röviden abból áll, hogy minden, ami a víz alatt van, beton és kő, a víz felett pedig cserélhető fa. Nem falat építek, hanem vastag cölöpök mögé vasbeton-lapokat, ezeket meghányom kővel, ez olcsó és jó módszer. “
– Az 1936. évi berlini vízépítési kongresszus is magáévá tette a bevált „eljárást“– folytatja a lap az ismertetést. – És csakugyan, a „Der Bauingenieur“ c. berlini és „Dobku Gakkai“ c. japán szaklap több oldalon, képek kíséretében ismerteti e Balaton-kikötő építési rendszert, melyet most már szerte a világon alkalmaznak. A partvédőműveknek az az elve, hogy hullám ellen durva, jég ellen sima falfelülettel kell védekezni, szintén Kaáli Nagy Dezső módszere. Így épültek azután meg Szemes (1911), Almádi (1929), Boglár (1913), Révfülöp (1912), Tihany (1911) stb. kikötői, mely utóbbiért való elismerésként Tihany díszpolgárává is választotta.
(Balatoni Kurir 1939.12.21)
A Sió-zsilip
A Balaton vízmennyiségének szabályozása először a 18. századi malomgát formájában valósult meg. Ez a gát a veszprémi káptalan kétkerekű vízimalma részére duzzasztotta fel a Balaton vízét, és a molnár döntésén múlt, hogy leengedi-e a vizet. Egyszóval itt nem tervezett, tudatos dologról van még szó. Ezek után az előzmények után a 19. század elején kezdték el kitisztítani a Sió-csatornát, ekkor egy métert csökkent a Balaton vízmagassága.
A Balaton vízállás-szabályozásának legfontosabb mérföldköve azonban az az 1863-ban épült Sió-csatorna és a fazsilip, melynek köszönhetően végre mesterségesen lehetett szabályozni a magyar tenger vízszintjét, sőt, elkészültekor a Balaton vízállása ismét egy métert csökkent. A fazsilip felépítése előtt a természetes vízlefolyások vezették el a Balaton ki-kicsapó vizét. Ennek a fazsilipnek a felújítása a századforduló környékén következett be.
A Sió-zsilip és a hozzá tartozó Sió-csatorna következő meghatározó átalakítása pedig Kaáli nevéhez köthető: ő már 1913-ben elindította a munkálatokat csak az 1930-as évek közepén fejeződött be. A Tér és Forma 1932-es számában ezt nyilatkozta a tervező a még nem teljesen kész zsilippel kapcsolatban:
A Balaton vízállásának főbb tényezői a csapadék és párolgás. 1863-tól kezdve jegyzik pontosan a Balaton vízállását. A megfigyelési idő alatt a Balaton vízszínmagasságainak változása 2,40 m volt. Ezt a nagy vízszintingadozás az oly szép fejlődésnek induló balatonparti kultúra, ma már nem bírná el, gondoskodni kellett tehát, hogy a vízszíningadozás szűkebb határok közé szoríttassák. A vízszín szabályozását szolgálja a siófoki Siózsilip és a Siócsatorna. A Balaton vízszínszabályozásának feltétele az, hogy a Sió másodpercenként 50 m3vizet vezethessen le a Balatonból kiöntés nélkül. (…)
A Balaton vízszintjét egy magasságban tartani nem lehet, de a szabályozási művekkel arra törekszünk, hogy az ne emelkedhessék a + 1.20 fölé és ne szálljon le a + 0.70 alá, vagyis a vízszíningadozás maximuma 50 cm legyen.
A Balaton vízleeresztését biztosító Sió-zsilipet a közelmúltban korszerűsítették. Az új közösségi térré varázsolt kialakításának köszönhetően látványos módon ismerhető meg működése: egy mini modell segítségével a Balaton vízleeresztése is szemléltethető. A mai Sió-zsilipről, amelyet építészeti díjra is jelöltek, és szintén jó hírünket viszi a nagyvilágban, ahogy a Kaáli által tervezett kikötők is, itt olvashatnak az érdeklődők.