1879. június 12-én, a dél-alföldi pusztában született meg Sándorfalva, a törökök által elpusztított Sövényháza romjain. A Tisza annak az évnek a tavaszán gyakorlatilag teljesen elpusztította a falut. Ezért döntött úgy Pallavicini Sándor őrgróf, hogy az árvízkárosultaknak birtoka déli részén háromszáz kataszteri hold földet ajánl fel. Ötszázkilencvenhét kiparcellázott házhely várta a beköltözőket.

A falu gyors fejlődésnek indult: 1882-ben községházát, iskolát, csendőrőrsöt és templomot is emeltek a szorgos kezek. Az őrgróf ekkor úgy döntött, hogy uradalma székhelyét Sándorfalvára helyezi át. A betelepülők elsősorban nála, a birtokon dolgoztak, béresként, cselédként és iparosként. Később az iparosok Szegedre is bejártak, illetve vásárokba hordták portékáikat.

A település neves szülötte Budai Sándor citerakészítő, a népművészet mestere. Alapítója volt az országos hírű helyi citeraegyüttesnek; csikófejes citeráin sokan játszanak, számos darabja külhoni gyűjteményekbe is eljutott. Sajátos naiv festményeit a kecskeméti Naiv Művészek Múzeuma és a szegedi Móra Ferenc Múzeum őrzi. Volt lakóházán emléktábla hirdeti munkásságát.

Sándorfalvát 2005. július 1-jén Sólyom László köztársasági elnök nyilvánította várossá. Igazi közösség, amely mindig szerető, összetartó és békés volt. Büszke történelmére és azokra, akik sokra vitték a településen, és öregbítik a város hírnevét.