Történelmi pillanatkép egy városról
Tata a 19. századi leírásokban
- Blog
Utazzunk el a régi Tatára: mit mondanak róla az országleírások? Hogyan tükrözik vissza a város történetét, fontos jellemzőit? Milyen kép rajzolódik ki a 19. századi Tatáról?
Az országleírások
A 19. században a reformkor eszméinek hatására megnőtt az igény az ország tudományos megismerésére, leírására. A legnagyobb motiváció a gazdaság fejlesztése volt, ehhez azonban szükség volt az egyes régiók, sőt, települések alapos megismerésére. Ez motiválta Fényes Eleket, aki tulajdonképpen a statisztika első jelentős hazai művelője volt. Talán az egyik legfontosabb munkája az az országleírás, amely átfogó képet ad nekünk a polgárosodás előtti Magyarországról. Ez pedig az 1851-es kiadású Magyarország geographiai szótára, melyben címszavakban találhatóak meg az akkori Magyarország települései, és mindegyikről részletes demográfiai és egyéb leírást olvashatunk. Ez a forrás hasznos és érdekes is lehet azoknak, akik szeretik a történelmet, és szeretnék látni, hogy például hogyan látta az otthonukat az MTA tag, Fényes Elek.
A Magyarország vármegyéi és városai pedig egy 1896 és 1914 között íródott átfogó monográfia, mely a századforduló környékének tükre. Ahogy a szerzők állítják: A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerkesztője Borovszky Samu akadémikus, a Magyar Történelmi Társulat titkára.
A bejegyzés a teljesség igénye nélkül néhány kiemelt témakör mentén mutatja meg, hogyan írtak a városról a század első felében, majd évtizedekkel később, a Borovszky Samu-féle monográfiában. Az országleírásokhoz értelmező vagy épp kiegészítő magyarázatokat fűzve ismerhetjük meg közelebbről a 19. századi Tatát.
Demográfia
Mit mond a város demográfiai viszonyairól Fényes Elek 1851-ben?
Fényes szerint a város lakosainak száma: 12,581, ebből Tatára és Váraljára esik 7681 lélek, u. m. 4146 kath., 12 evang., 279 ref., és 72 zsidó. A lakosok Tatán és Váralján magyarok, kevés megmagyarosodott némettel, Tóvároson: szinte magyarok kevés, jobbadán megmagyarosodott tótokkal és németekkel keverve.
Ezek a leírások természetesen nem annyira pontosak, mint a mai modern népszámlálások, ezért fenntartásokkal kell kezelnünk az eredményeket. Viszont az eredmények nagyságrendileg helyesek. Tata 1727-ben került a frissen felemelkedett csallóközi eredetű Esterházy család birtokába. Ebben az évben vásárolta meg az uradalmat Esterházy József. Ő nemcsak Tatát, de az egész tatai uradalmat, sőt, a Dunántúli-középhegység falvait újranépesítette, főleg németajkú lakosokkal. A betelepülő német anyanyelvű jobbágyság az osztrák örökös tartományokból és a Német-római Birodalom déli tartományaiból érkezett ide. Fatuska János szerint 1756. február 29-én kötött szerződést a földesúr a német telepesek egy csoportjával tatai letelepedésükkel kapcsolatban. A településen új városrészt alakítottak ki számukra, Újtelep, azaz Neustift vagy Nájstik néven. 62 házhelyet kaptak. Ők azoknak a német anyanyelvű tataiaknak a felmenői, akikről Fényes Elek elmagyarosodott németként beszél. Tóváros pedig ugyan ekkor még közigazgatásilag nem volt a város része, Fényes Elek mégis Tatánál ír róla szótárában. Tóvárosba a 18. század közepe előtt települtek szlovák ajkú evangélikus jobbágyok, ők Trencsén, Nyitra, illetve Pozsony vármegyéből érkeztek a térségbe.
Jogállás: város, nem város?
Tata földrajzi elhelyezkedése arra predesztinálta a települést, hogy élénk gazdaságú várossá váljon, hiszen területén haladt át a Mészárosok útja, Magyarország fő közlekedési útvonala, mely Budáról Bécsbe vezet. Fényes Elek így írt a városról 1851-ben: Tata, igen régi nevezetes magyar m. v., Komárom az uj rendez szer. Esztergom vmegyében. A leírásban az mv mezővárost jelent, mely a szabad királyi városokkal szemben földesúri tulajdonban lévő város, kinek lakói a földbirtokosnak adóznak, tehát jogilag az ő jobbágyai, nem pedig szabad városi polgárok.
Borovszky Samu, aki leírásában nem csak adatokra, hanem történelmi előzményekre is kitért, ezt írta Tata jogállásáról: Tata, a vármegyének Komárom után a legfontosabb és legforgalmasabb községe. Hajdan város, szabadalmas hely, majd mezőváros, sőt czímeres város is, számos kiváltsággal; ma nagyközség.
Tatát a középkori források eleinte még faluként emlegették, majd az 1300-as évek első felében párhuzamosan jelent meg a különböző iratokban a „villa” mint falu és az „oppidum” mint mezőváros jelző a településsel kapcsolatban. Végül 1388-ban keletkezett egy oklevél, amely „civitaksént” utal rá. A civitas kifejezés szabad királyi várost jelent, a falu és a mezőváros mellett ez volt a harmadik településtípus a polgárosodás előtti Magyarországon. A történészek azonban megállapították, hogy ebben az esetben a kifejezés nem szabad királyi városi rangra utal, hanem királyi tulajdonú városra, hiszen Tatát először Zsigmond király, majd Mátyás király birtokolta, később pedig nemesi és főnemesi családok földje volt. A civitas, szabad királyi város pedig olyan várost jelent, amelynek nincs birtokosa, és lakói szabad polgárok.
Miért írta Borovszky Samu, hogy Tata ma nagyközség? Azért, mert az 1871-es községi törvény a legtöbb mezővárost nagyközséggé minősítette. Ezek a települések a 20. század második felében általában visszaszerezték városi jogállásukat. Ez Tatára is igaz, 1950. évi I. törvény 6. §-a alapján nyerte vissza az őt egyébként kulturálisan és gazdaságilag is megillető rangot.
Tata vizei
Tata és környéke felszíni vizekkel gazdagon átszőtt terület, ez nem csak gazdálkodására, de történelmére is kihatott. Például Luxemburgi Zsigmond és Mátyás király is ezek miatt az adottságok miatt választották pihenőhelyül a stratégiailag is megfelelő, központi helyen fekvő, kellemes, melegvízű forrásokkal teli fás, ligetes területet. Ám a kellemes vadászatok és szép táj mellett egy idő után más szempontokat is figyelembe kellett venni: a viziutak járhatóságát, és a mocsarak gazdálkodásba történő bevonását. Ennek kidolgozását pedig Esterházy József és az általa megbízott szakértők vitték véghez. Neki köszönhető a város mai arculata.
Így írt Fényes Elek 1851-ben Tata vízeiről:
Tata és Tóváros közt terül el a 600 holdnál többet magában foglaló, nyúgotról keletnek tojásdad kerekségű tatai nagy tó, mellynek tengerfeletti állása 180 láb. E tó 1730-ik s következő években gr. Eszterházy Jósef által épitett nagy töltés által nyerteni mostani formáját. 1821-ben egy költséges és a tudomány ujabb szabálya szerint készitett fenékzugóval láttatván el, mellyen annak vizei egészen leeresztethetvén, a tónak tökéletes kihalászása lehetővé tétetik. (…) A tó keleti része, hol a gallai ér beleszakad, nádas rét, melly a baji határra is kiterjed. Ezen nagy tó veszi fel általában a vidék majd minden kisebb nagyobb vizeit. Legnevezetesebb forrása van azonban épen a vár tövében, hol emberkarnyi vastagságban buzog fel a kristály víz.
Borovszky Sámuel leírásában pedig ezt találjuk:
Tavak: A dunántúli résznek számos patakja mellett igen szép tavai is vannak. Legnevezetesebb a tatai Öreg tó, 600 holdnyi területével. Ugyanitt van a Cseke-tó és még nehány apróbb tavacska. Ezeken kívül alig van helység, melynek határában kisebb-nagyobb tó nem találtatnék, melyeknek nagy része forrásokból táplálkozva, kifolyásaik mentén malmokat hajt.
Tata vidéke, a város és a vár közvetetlen környéke is, az itteni számos forrás következtében, valamikor beláthatatlan mocsár volt. 1747-ben gróf Esterházy József és a királyi kincstár, Mikovinyi mérnök tervei szerint, a forrásvíz nagy részét egy 600 holdas tóban gyűjtötték össze, melyet erős töltéssel biztosítottak, azután a fölösleges vizet egy 2000 ölnél hosszabb szárító és egy másik vízvezető csatornával lecsapoltatták és elvezették, miáltal több ezer hold földet tettek mívelhetővé. A töltéssel ellátott tóból évenként 1000–1200 mázsa halat halásznak ki.
Ahogy Borovszky Sámuel is leírta, Esterházy József által megbízott Mikoviny Sámuel mérnök nevéhez fűződnek azok a vízmérnöki és tájépítészeti munkálatok, amelyek a termőterületek növelését és a vízi szállítás fejlesztését szolgálták. Az ószőnyi, tatai és almási mocsarak lecsapolása, valamint vizük Dunába vezetése alapvetően és hosszú évszázadokra meghatározta Tata és környéke arculatát. A lecsapolásokkal egy időben eltűnt a tatai Nagy-tó korábbi mocsárvilága, és a völgyzárógát megépítésével létrejött egy mesterséges tórendszer alapjául szolgáló vízfelület – lényegében a ma ismert Öreg-tó.
Tata és a turizmus
A vasút megjelenésének köszönhetően a város új funkciót kapott, a budapestiek kedvelt nyaraló- és kirándulóhelyévé vált. Erről is olvasni Borovszky Samu munkájában, a következőképpen számol be róla:
Tata a budapestieknek nemcsak kedvelt kiránduló-, hanem szívesen kultivált nyaralóhelye is, a hol a nyarat igen sok család tölti, a Budapestről induló vonatok pedig vasárnaponként százával szállítják a kirándulókat Tata kies, szép vidékére. Van itt e czélra szolgáló külön megállóhely is, közvetetlen a grófi park mellett, mely az ország legszebb és legnagyobb parkjainak egyike, és nemcsak szép részletekben bővelkedik, hanem régi emlékekben is, mert lépten-nyomon találunk maradványokat a rómaiak korából és a török világból, melyeket gondos kezek gyűjtöttek össze, óvtak meg és helyeztek el stílszerű környezetben. Mindjárt a park elején kényelmes vendéglő fogadja az érkező vendégeket. Közel ide van a grófi családtól fentartott versenypálya is és a tatai lófuttatások rendszerint nagyon látogatottak. A tó partján fürdőház van kényelmes fürdőkabinokkal a kirándulók és ottlakók használatára.
Ez az 1887-es, Budapesti Hírlapban megjelent felhívás is jól mutatja Tata népszerűségét:
Vasárnapi kirándulás Tata-Tóvárosra. Megnyitása a gróf Eszterházy Miklós tata-tóvárosiparkjában épült stilszerü díszes vendégteremnek, a fővárosi kirándulók találkozóhelyének. Indulás minden vasárnap reggel 7 órakor a központi pályaudvarból (Kerepesi-út) a rendes személyvonattal ; visszajövet ugyanaznap a külön vonattal, mely Tata-Tóvárosról esti 8 óra 15 perckor indul és 10 óra 51 perckor a fővárosba érkezik. II. hely oda és vissza 2 frt. ül. hely oda és vissza frt 150 személyenként. A kiránduló közönségnek rendelkezésére áll a gyönyörű grófi park,szép látni valóival, a török mecset, atavak, a társasjátékokra alkalmas kert.Lesz zene, kitűnő ételek reggel, délben,este, pompás fajborok. A vasút az étterem előtt üll meg
(Budapesti Hírlap 1887. május 29.)
A 19. századi országleírások átfogó képet adnak a települések korabeli állapotáról, ennek köszönhetően rengeteg hasznos információhoz juthatunk múltjukról, hiszen épp a modernizáció előtti utolsó pillanatképek, vagy épp a már modernizálódó város jellemzői jelennek meg előttünk, annak függvényében, hogy melyik forráshoz nyúltunk. Így van ez Tatával is, melynek érdekes és gazdag múltja rengeteg oldalról vizsgálható, most csupán néhány lényegesebb pontot emeltünk ki a Tudománybarát Település Mozgalom eme városának történelméből.