A nyelvész professzornak, poétának és műfordítónak a beszédében (tán írásában is) azonban kell legyenek olyan fordulatok, amelyek egyes magyarokban  bizalmas-pongyola hatást keltenek. Szerencsés esetben – ugyanis akkor, ha Olvasóm kifogástalanul birtokolja azt, amit magyar köznyelvnek hínak – az előző mondatom is ilyen bizalmas-pongyola, esetleg bizalmas-népies hatást keltett. Az is előfordulhat persze, hogy amit szerencsés esetnek vélek, maga a szerencsétlenség. Ha Kedves Olvasóm idáig eljutott, s még mindig nem kapiskálja, mire gondolok, nos, akkor fölfedem: a beszédében kell legyenek olyan fordulatok szerkezetre. Erről a nagytekintélyű Nyelvművelő kézikönyv (1980) azt írja, hogy „bár az irodalmi nyelvben is elég gyakori, nem tekintjük általános köznyelvi formának”, a kisöccsének is nevezhető Nyelvművelő kéziszótár (2005) pedig „terjedőben levő, eredetileg tájnyelvi, a köznyelvben bizalmas-népies v. bizalmas-pongyola hatású” szerkezetről szól.

Szó, ami szó: én egész életemben így beszéltem és írtam, igaz azonban, hogy időnként nem az szalad ki a számon, hogy beszédében kell legyenek olyan fordulatok, hanem azt is használom, hogy beszédében kell lenniük olyan fordulatoknak.  – Na de hát nem minegy? – kérdezheti a jó lelkű, sőt jó szándékú magyar.  Nekem életem első negyven évében mindegy volt, jószerivel fogalmam se volt arról, hogy így beszélek. Azt észrevettem korábban, hogy amikor én jösztök-öt mondok,  akkor a legtöbben jöttök-öt mondanak,  sőt, amikor rájöttem, hogy az én igealakom nincs benne a magyar szótárakban,  el is csodálkoztam ezen. De a beszédében kell legyenek olyan fordulatok-féle szerkezetekkel semmi bajom nem volt az 1990-es évek közepéig. Ekkor az történt, hogy leadtam közlésre egy tanulmányt egy élvonalbeli nyelvészeti folyóiratunkba, s amikor megkaptam a korrektúrát, olvasás közben nem ismertem rá a saját szövegemre. Idegennek hatott néhány mondat. Megnéztem eredeti kéziratomat, s kiderült, hogy a szerkesztő (tudományos osztályvezető az akadémiai Nyelvtudományi Intézetben, mint én is) megkérdezésem nélkül „kijavította” az én így kell legyen-típusú mondataimat így kell lennie-típusúakra. Ő annyira biztosan tudta, mi a helyes, hogy ukmukfukk kijavított. Pedig hát, nemcsak osztályvezetője voltam az MTA Nyelvtudományi Intézetének, hanem „jó házból való budai úrigyerek” is: édesapám orvos-pedagógus volt, édesanyám magyar–latin szakos tanár. Azt hittem volna, hogy tudok magyarul. Kiderült, hogy nem. A baj az volt, hogy erdélyi származású de már Budapesten született édesanyámtól tanultam meg magyarul, aki kell legyen-ekkel beszélte anyanyelvét, mint szinte minden erdélyi magyar.      

Minden bizonnyal így volt ez Ignácz Rózsa esetében is, és így kellett legyen Ádám fiával is. Arról van szó, hogy ez a mondatszerkezet Erdélyben standard, normális, Magyarországon azonban ritkább és figyelmet kelthet. Az 1990-es évek közepén végeztünk egy kutatást, s abból az derült ki, hogy A  menekültügyi főbiztos meg kell oldja a menekültek elhelyezésével kapcsolatos problémákat mondatot 216 erdélyi adatközlőnk 55%-a, de a 107 magyarországi adatközlőnknek csupán 8%-a ítélte „nagyon jó” mondatnak, ugyanakkor az erdélyieknek 2%-a, de a magyarországiaknak 31%-a ítélte „nagyon rossz”-nak. Az ilyesfajta területi különbségek a világ legtermészetesebb dolgai közé tartoznak. Nemigen van csodálkoznivaló azon sem, hogy amikor említett vizsgálatunk alanyait arra kértük, hogy írásban egészítsék ki a Mi is megven…  azt a malacot, de kicsit drágán adják mondatot,  akkor az erdélyiek 13%-a megvennők-et írt, de a magyarországiak kivétel nélkül megvennénk-et.   

A nyelvész, költő és műfordító Makkai Ádám tehát minden bizonnyal „bizalmas-pongyola hatású” mondatokkal beszéli anyanyelvét, de ez föltehetőleg csak a nyelvcsőszöknek és egy-két éber szerkesztőnek tűnik föl. Utóbbiaknak már az is szemet szúrt, száz évvel ezelőtt – köszönet a feltáró munkáért Péter Lászlónak –, hogy az Ady-kéziratokban itt-ott fölkutat vagy csönd volt írva, ezeket aztán ki is javították felkutat-ra és csend-re.

***

A cikk elején levő Weöres verset magyarul és angolul itt hallhatják, láthatják Makkai Ádám és felesége, Arany Ágnes 2005-ös előadásában:  https://www.youtube.com/watch?v=bWCOhMcpA_k