3+1 érdekesség a Napraforgó utcai „Bauhaus-negyedről”

Kísérleti lakótelep a 30-as évekből

A II. kerület egyik rejtett látványossága a Napraforgó utca, amelyet akár Bauhaus-skanzennek is nevezhetnénk. A Pasaréti út közelében található kísérleti lakótelep különleges építészeti vállalkozás: egy modern gondolatkísérlet sokszínű, helyenként eklektikus megvalósulása. Olyan mintatelep, amely azt mutatja meg, hogyan képzelték el az 1930-as években a korszerű családi házat és a kényelmes, egészséges lakhatást. A házakon a kor modern építészeti szemlélete, új technológiai megoldásai és kísérletező anyaghasználata egyaránt tetten érhető. Ezt a különleges utcát 3+1 érdekességen keresztül mutatjuk be.

1. Bauhaus-kísérlet

A városi lakhatás egyik visszatérő dilemmája ma is az, hogyan lehet a kisebb alapterületű, korszerű otthonokat a kert és a természet közelségével ötvözni. A tágas, reprezentatív villák hagyományosan a tehetősebb társadalmi rétegek kiváltságai voltak. De hogyan lehet úgy megteremteni a kertvárosias életforma lehetőségét, hogy az ne csak a legvagyonosabbak számára legyen elérhető? A 20. század első felében több építészeti kísérlet is erre a kérdésre kereste a választ.

 

A Napraforgó utcai telep egyik újdonsága éppen az volt, hogy a kertes házak előnyeit viszonylag kis telkeken, korszerű lakásmegoldásokkal próbálta ötvözni. Az épületeken a modern építészet, köztük a Bauhaus és az általa inspirált irányzatok hatása is megjelent.

 

A projekt szakmai kereteinek kialakításában Kaffka Péter, Kozma Lajos és Vágó László is szerepet vállalt. Már az utca beépítési módja, a telkek mérete és elrendezése, valamint a házak egymáshoz való térbeli viszonya is újszerűnek számított Magyarországon. A német mintákból is merítő kezdeményezés a változó társadalmi igényekre adott építészeti válaszokat, ám a modern megoldások nem mindig találtak osztatlan tetszésre:

A vasbeton szerkezeti lehetőségeit iparkodtak a tervezők érvényesíteni és kihasznáéni. Ezen a téren ugyan még a merészebb kísérletektől tartózkodtak, inert úgy látszik, a közönség nem veszi be a szokványtól eltérő formálásokat. így többek között Kaffka Péter erősen kiülő félkörös zárt erkélyt tervezett, amelyet, hála a vasbetonnak, minden alátámasztás nélkül szabadon, függően képezhetett ki. A lakó azonban váltig hangoztatja, hegy az ő “szeme megnyugtatása” céljából szükségesnek tartana egy alátámasztást szimbolizáló oszlopot vagy egyéb támasztékot az erkély alá.

 

(Vállalkozók lapja, 1931.)

 

Napraforgó utca 9. 
Forrás: Wikipédia

2. Amerikai konyhás nappali a 30-as években?

Ma már természetesnek vesszük, hogy a konyha és a nappali egyetlen közös teret alkot. Könnyű azt gondolni, hogy ez a megoldás a közelmúlt találmánya. A 20. század második felének magyar lakásépítésében ugyanis jóval kevésbé volt jellemző az amerikai konyhás elrendezés, mint napjainkban. A hagyományos családi házak és a tipikus panellakások alaprajzán is gyakran külön helyiségbe került a konyha és a nappali. Az újabb építésű társasházi lakásokban viszont egyre elterjedtebbé vált a két funkció összevonása.

 

Az amerikai konyhás nappali azonban korántsem a 21. század találmánya. A Napraforgó utcai kísérleti lakótelep tervezői a korabeli lakásigényekből indultak ki, és a minimállakás koncepciójával is foglalkoztak. A korszak egyik jellegzetes megoldása a „lakókonyha” volt, amelyben a főzés és a mindennapi otthoni élet ugyanabban a helyiségben zajlott.

 

A korabeli gondolkodás szerint a takarékosabb lakás nem feltétlenül jelentett egészségtelen vagy kényelmetlen otthont. A higiénia, a komfort és a célszerű helykihasználás egyre fontosabb tervezési szemponttá vált. A konyha és a lakóhelyiség összevonása nemcsak helyet takarított meg, hanem a főzés helyszínét is a mindennapi élet közös terévé tehette.

 

A változás mögött társadalmi átalakulás is állt. A házak jellemzően a középosztályhoz tartozó vásárlóknak készültek, akiknek életmódjában a harmincas évekre egyre kevésbé volt magától értetődő a cselédtartás, különösen a bentlakó cseléd alkalmazása. Így a konyha szerepe is átalakulhatott: nem csupán a háztartási munka elkülönített helyszíne, hanem az otthoni élet egyik fontos tere lehetett.

 

Fontos ugyanakkor, hogy a Napraforgó utcai házak alaprajza nem volt egységes, ezért a lakókonyha nem tekinthető minden épületre egyformán jellemző megoldásnak.

3. Nem egységes az utcakép: ahány ház, annyi megoldás

A Napraforgó utcai kísérleti telep egyik érdekes sajátossága, hogy a házak nem alkotnak teljesen egységes építészeti együttest. A megvalósítást a Fejér és Dános cég biztosította, mintegy ingatlanfejlesztőként, nem pedig a nyugat-európai példákhoz hasonló szakmai szervezet. Így nem született olyan egységes építészeti irányítás alatt álló mintatelep, amely minden részletében következetesen ugyanazt a koncepciót valósította volna meg. Ennek köszönhetően a Napraforgó utca házai inkább azt mutatják be, hogy egy-egy építész hogyan képzelte el a modern városi családi házat és a korszerű tereket, vagy épp hogyan értelmezte a Bauhaus-irányzatot, ahelyett, hogy egy stílusában, tervezésében is egységes telep jött volna létre. 

 

A telep 22 háza tehát különböző építészeti válaszokat mutatott be, de a funkcionalitás, az egyszerű geometrikus formák, a lapostetők és a nagy ablakfelületek több épületen is megjelentek. A Bauhaus szemléletéhez legközelebb álló példák közé tartozik a Napraforgó utca 15. számú háza, amelyet Molnár Farkas és Ligeti Pál tervezett. A lapostetőből kialakított tetőterasz és a letisztult formavilág nem csak esztétikus, de minden jegyével együtt a Bauhaus gondolat legkövetkezetesebb építészeti példája. 

 

A 3. számú ház története ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy a modern elképzelések a megvalósítás során változhattak: Kaffka Péter eredeti terve modernebb, a Bauhausra jellemző megoldásokat mutatott, a megépült ház azonban hagyományosabb szerkezetet és art deco jegyeket kapott. A Napraforgó utca tehát nem egységes Bauhaus-együttes, hanem a magyar modernizmus kísérleti terepe, ahol a nemzetközi irányzatok és a hazai építészeti hagyományok találkoztak.

 

A különböző épületek eltérő válaszokat adtak arra a kérdésre, hogyan lehet korszerű, kényelmes és gazdaságosan megépíthető családi házat tervezni. Éppen ezért a telep nem teljesen egységes látványával válik izgalmassá: a házak formái, tetőmegoldásai és részletei megmutatják, hogy a modern építészetet különbözőképpen képzelték el a kor építészei. 

A Napraforgó utca 1931-ben
Forrás: Fortepan, Lőrinczi Ákos

+1. Nem egészen azok költöztek be, akiknek szánták

Az alapvető koncepció szerint ez a mintatelep egy szociális lakásépítési program volt. Ez azonban kissé megtévesztő, mert annak ellenére, hogy a korszerű, gazdaságos lakásépítés egyik kísérleteként hozták létre, nem  kifejezetten a legszegényebb munkásrétegek számára épült. A célcsoport valójában a polgári „középosztály” kisebb keresetű, hivatalonoki rétege volt.  A korabeli minimállakás fogalma pedig egészen mást takart, mint amit ma elsőre gondolnánk, nem feltétlenül egy szoba-konyhás lakást jelentett:

„Az átlagos minimálprogram a négyhelyiséges lakás, amelyben talán

takarékossági okokból a konyha és a lakóhelyiség az úgynevezett lakókonyhában

van egyesítve, amely lakás egyébként három hálószobát tartalmaz, és pedig egyet a

szüléik és kettőt a különböző nemű gyermekek számára.”

 

(E. Kauffmann: A legkisebb lakás problémái. Tér és Forma, 1930)

 

A telep lakói végül nem pontosan azt a társadalmi csoportot képviselték, amelyet a kezdeményezés eredetileg megcélzott. A házakba a vártnál vagyonosabb vásárlók költöztek: magas rangú tisztviselők, tehetős kereskedők, katonatisztek és más, magas egzisztenciával rendelkező emberek.

 

Pasarét korabeli arculatát ugyanakkor nagypolgári és arisztokrata villák határozták meg, gyakran hatalmas, akár ezer négyszögöles telkeken. Ebben a környezetben még a tehetősebb középosztályhoz tartozó Napraforgó utcai lakók is más társadalmi világot képviseltek, mint a környék nagybirtokos, nagypolgári villatulajdonosai. A modern telepet a környék egyes lakói állítólag gúnyosan „szegénynegyedként” emlegették – jól érzékeltetve, hogy a korszerű lakhatás és a társadalmi presztízs nem feltétlenül járt együtt.

Források:

 

  • Gábor Gyáni, Miklós Bodóczky: Parlor and kitchen: housing and domestic culture in Budapest, 1870-1940, Central European University Press (2002)
  • Pizág Anettci: A Napraforgó utca élete (1931-?) in Műemlékvédemi szemle, 1998/2
  • Branczik Márta: NAPRAFORGÓ UTCA- A modern mintakollekció in Artmagazin, 116. lapszám – 6-11. oldal 
  • Vállalkozók Lapja, 1931.11.12-i száma
  • https://budapest100.hu/

 

Scroll to Top