Vonyarcvashegy kedvelt üdülőfalu a Balaton északi partján, a Keszthelyi-hegység déli lankáin. A közel 2400 lakosú település utcái a Balaton partjától egészen a Keszthelyi-hegység tetejéig kúsznak, ahol pazar panoráma várja a látogatókat. Nem véletlen hogy a település szlogenje: „MÖGÖTTÜNK AZ ERDŐ, ELŐTTÜNK A VÍZ”

Egy régiónak ajándék, ha ilyen szép teremtett környezete, örökölt, épített múltja van. Közelítve a jelenhez az eltelt időszak évszázadai talán hosszúnak tűnnek a mai kor száguldó tempójához képest, ám a szemünkkel érzékelve, a kezünkkel megérintve az elődeink által egymásra épített kövek históriáját, eltöprenghetünk múltunkon.

A Balaton nagy része még kialakulatlan mocsárvilágban aludta álmát, mikor a Nyugati-medence térségének már fontos stratégiai szerepe volt. Az itt lévő lassan apadó őstenger maradványát, a Pannon-tengert, a beáramló folyók hordaléka síksággá töltötte fel. E hordalékból előkerült megkövült növény és állatmaradványok bizonyítják az őslakók tényét. Az elapadó tenger helyét a hegyekről lezúduló víz feltöltötte, kialakítva Közép-Európa legnagyobb tavát, a Dunántúl közepét ékesítő Balatont.

Dornyay Béla kutatásai szerint az itt legkorábban ismert kis közösségek Kr.e. 2500 táján kezdtek sokasodni. Az itt élt ősembereknek már szerszámai voltak, sőt fazekas edények is előkerültek. A megélhetéshez szükséges anyagok itt a későbbi korokban is mind megvoltak. Tűzifában, szerszámfában, építőkőben, mézben, kezdetleges gabonafélékben, halban, vadban nem volt hiány. Adva volt a biztonságot, védelmet nyújtó barlang és nádrengeteg is. Vonyarcvashegy térsége a bronzkortól lakott terület volt. Szerették a vidéket a rómaiak, a népvándorlás népei… nyomaik fellelhetők az ásatások során.

Római helyőrség része lehetett a Szent Mihály hegyen álló őrtorony is. Az erődítményt nehezen megközelíthető mocsaras, vízjárta terület övezte, mert a Balaton vízszintje a Sió-csatorna megépítéséig a mindenkori meteorológiai viszonyok függvénye volt. Ezt a stratégiai fontosságát megőrizve a későbbiekben is katonai erődítmény volt, az első írásos források szerint 1543-ban Daruvár néven. A török időkben nem volt része a védvonalnak, tarisznya vár – hadi utánpótlás – volt. A várat korszerűtlensége miatt lebontották, ám a vár kis kápolnája nem semmisült meg. A tatárjárás és a török hódoltság idejében az itt élők az ellenség elől menekülve a vár alatti nádvilágban találtak menedéket állataikkal együtt. Ezeket az erdős, ingoványos utakat a mocsárban csak a helyiek ismerték. A középkorban a dombszigeten remeték telepedtek le a keleti oldalon lévő barlangokban. Vezekeltek, imádkoztak, a környék lakóit gyümölcsnemesítésre, zöldségtermelésre tanították, gyógyították a betegeket. Művelt, írástudó emberek voltak, így írásos ügyeket intéztek. A dombon lévő kis kápolna állapota az évtizedek során teljesen leromlott. Az egyház a lebontását fontolgatta, ekkor már egyházi funkciót több, mint száz éve nem töltött be.

A kápolna története igen kalandos. A hitrege szerint 1739-ben 46 jéghalászt szélvihar ért a jégen. A hatalmas jégtáblák összetöredezve hánykolódtak. Hat halászt elsodort a jeges áradat, 40 halász összekapaszkodva fohászkodott, Isten és Szent Mihály segítségét kérték, míg meg-fordult a széljárás és kisodorta őket a partra, ide a Szent Mihály domb lábához. A halászok betartották fogadalmukat és a dombon lévő romos kis kápolnát Szent Mihály tiszteletére átépítették. Innét ered a Szent Mihály Fogadalmi Halászkápolna elnevezés. Ami Magyarország, sőt a tengerparttal nem rendelkező országok egyetlen halászkápolnája. 1860-ban átépítésen esett át a kápolna. Neogótikus stílusú alacsony toronnyal. Napjainkban újabb nagyszabású felújításnak köszönhetően a Balatonból kiemelkedő dombon lévő kápolna kedvelt szakrális helyszíné, csodás panorámájával és múltat idéző értékével, Vonyarcvashegy védjegyévé vált. Az itt élő emberek élete kölcsönhatásban volt a Szent Mihály domb és vár történetével.

A Balatonhoz közelebb eső Vonyarc település első említése 1335-ből való, mint a Karmacsi család birtoka. 1573-ban a török felgyújtotta, így a nádvilágban megbúvó lakosság elszéledt, és a 17. századig lakatlan volt. A 17. században szőlőtelepítéssel éled újjá a hegyközség, pár lakossal, keszthelyi birtokosokkal. A település másik része Vashegy is ebben az időben jelent meg, szőlőhegyként említve 1689-ből.

A 18. században a két kis falu a mai Vonyarcvashegy helyén volt. Lakosai hűbéri zsellérek voltak és a szőlő és szántóföldeken éltek, a Festetics nagybirtok tradicionális részeként. A szőlészet, borászat múltjába napjainkban is betekintést nyerhetünk a Festetics Helikon Taverna Múzeumban, mely a Zenit Hotel Balaton, egy történelmi gyökerekkel rendelkező wellness szállodakomplexum része.

A két falu a 19. század második feléig lemaradt az ország fejlődésétől. A népszaporulat mellé nem jutott elég föld, és kereseti lehetőség sem. Lakói évszázadok óta a hagyományos foglalkozásokat űzték: halásztak, vadásztak, szőlőt, gyümölcsöt, zöldséget termeltek, borkészítéssel, pálinkafőzéssel foglalkoztak. Nádazással, ácsmunkával, csónakkészítéssel, télen jégvágással, vermeléssel, jéghalászattal, fazekassággal keresték a kenyerüket. Az apró jószág, tej, tojás megvolt. A szőlőt nevelő napfény, a bogyót hizlaló, gyümölcsöt érlelő langyos pára, a frissítő reggeli harmat, a Balaton felől érkező esőfelhők, az állandó frissítő szellő, és felül a hegyet takaró erdők, ez itt mind meglévő szférák harmóniája.

A két falu egyesítése után 1850-ben kezdett fejlődni. Első iskolája 1870-ben nyílt meg. A település a 20. század elején tovább nőtt, az 1950-es évektől bekapcsolódva a balatoni turizmusba. Jó minőségű strandot építettek és megépült a kemping.

Felismerve az idegenforgalmi lehetőségeket ez az ágazat vette át a vezető szerepet. A vendéglátás, a szép fekvésű több funkciós, országos elismerést szerzett, ötcsillagos Lido Strand, a vízi sportok, kulturális rendezvények, borkultúra, turisztikai lehetőségek, a Szent Mihály domb és kápolna szakrális jelentősége, természeti szépsége, múltja: itt mind egymásra talál „a Nyárország varázsa”.