- Hírek
Csapó indul
A Bicskei TV forgatott az MTA Székházában
Április elsején a Tudománybarát Település Mozgalom szervezésében a Bicskei TV forgatott az MTA Székházában azzal a céllal, hogy bemutassa az épületet, a benne található kiállításokat és magát az Akadémiát.
Az MTA nagy örömmel fogadta a Bicskei TV-t, hogy egy alapos bemutatkozással közelebb hozza a Székházat az emberekhez, akik egyébként nyitvatartási időben bármikor megtekinthetik a földszinti kiállításokat, regisztrációval pedig ingyenesen látogathatják a tudományhavi rendezvényeket és a harmadik emeleten található kiállításokat.
Oberfrank Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia Köztestületi Igazgatóságának igazgatója a Díszteremben adott interjút, ahol az épület felújításának hátteréről mesélt, de az Akadémia és a társadalom kapcsolatára is kitért. A Díszterem látványos falfestményei után egy másik különleges hely, az Akadémia könyvtára következett. Itt az MTA Könyvtár és Információs Központ főigazgatójával, Monok Istvánnal került sor forgatásra. Az izgalmas beszélgetésben szóba került a mesterséges intelligencia, valamint azok a kihívások is, amelyekre emiatt a könyvtáraknak – és általában minden, írott és tudományosan hitelesített dokumentumokat kezelő intézménynek – reagálniuk kell. Bár az MTA KIK most éppen felújítás alatt áll, a hely atmoszférája így is magával ragadó volt, hiszen egy 16. századi könyvekkel teli helyiségnek sajátos varázsa van. Az innen nyíló szoba ma iroda, korábban viszont Arany János az Akadémia Székházában lévő lakása volt, ahol a mai napig megtekinthető az akadémikus költő aranyozott kályhája.
A következő helyszín az MTA harmadik emeletén található kiállítás volt. Pontosabban kiállítások voltak, hiszen az Emlékezet, kánon, kultusz és a Borúra derű két különböző, ám mégis egybenyitott és összeillő tárlat. A Borúra derű című kiállítás a Magyar Tudományos Akadémia 200 éves történetét mutatja be, különös hangsúllyal az alapítás körülményeire és a magyar nyelv ügyének jelentőségére. Bemutatja az Akadémia gyűjteményeinek legértékesebb darabjait, például kéziratokat, kódexeket és korai nyomtatványokat. Így híres akadémikusok levelei mellett többek között a Czech-kódex, Vörösmarty Mihály íróasztala, Karikó Katalin Nobel-díja és Radnóti Miklós Bori notesze is megtalálható.
A Borúra derű katalógusa itt megtekinthető. A kiállítás tervezője, Babus Antal, az MTA KIK Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteménye osztályvezetője, valamint Ugry Bálint, a Művészeti Gyűjtemény vezetője, az Emlékezet, kánon, kultusz elnevezésű, az Akadémia művészettörténeti kincseit és képzőművészeti emlékeit bemutató tárlat kurátora egy-egy interjúban nemcsak a kiállítások céljáról, küldetéséről meséltek, hanem kulisszatitkokba is beavatták a Bicskei TV nézőit.
A város a Tudománybarát Település Mozgalom aktív tagja, így reméljük, hogy a forgatás közelebb hozza a helyieket a tudomány világához és az MTA-hoz.
Az elkészült riportot hamarosan a Tudománybarát Település Mozgalom is bemutatja.
Oberfrank Ferenc interjúja a Díszteremben
Kép forrása: Tudománybarát Település Mozgalom