Gone with a Gipsy
Rigó Jancsi története
- Blog
A horvát település és a Rigó Jancsi sütemény kapcsolatával 2018-tól foglalkozott kiemelten Rijeka egy kiállításnak köszönhetően: ez év szeptember 22-én a rijekai Tengerészeti és Történelmi Múzeumban, amelynek az egykori Kormányzói Palota ad otthont, került sor a Rigojanči – ljubav kao slatko nadahnuće / Rigó Jancsi – a szeretet mint édes ihlet című kiállítás megnyitójára. A tárlat Svetozar Nilović Tozo, a Peak & Poke Múzeumból, valamint a házigazda intézmény részéről Tea Perinčić voltak, dizájnere pedig Vera Ružić. A kiállítás társrendezője volt a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, míg a megnyitó előadást e sorok írója tartotta az MTA BTK Történettudományi Intézet színeiben. A tárlat a következő évben Zágrábban nyílt meg, majd a COVID miatt csak 2023. december 15. és 2024. március 31. között volt látható a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban, azóta pedig járja az országot.
A sütemény helyi népszerűségét példázza, hogy van olyan horvát gasztronómiai kiadvány, amely részletesen taglalja történetét. Triesztben jelent meg olyan turisztikai magazin, amely angolul és olaszul meséli el a cigányprímás történetét a sütemény receptje mellett, de a sütemény szerepét szinte minden, trieszti gasztronómiával foglalkozó írás kiemeli. A Torte d’Italia portál mint magyar–friuli süteményt tartja számon, míg Tommaso Giancarli úgy fogalmazott, hogy Rigó Jancsi emléke és öröksége ma a város szellemiségének szerves része.
Adódik a kérdés, hogy miként tett szert máig ható népszerűségre ez a sütemény Rijekában és Triesztben? Ami ennél is érdekesebb kérés, hogy lehet-e tudományos vetülete egy sütemény történetének? A válasz határozott igen, ha a gasztronómiai kuriozitáson túl a mentalitás-, művelődés- és társadalomtörténet felől közelítjük meg a témát.
Rigó Jancsi és Clara Ward
Kép forrása: wikimedia
A prímás Rigó Jancsi sztorija ugyanis filmre kívánkozó történet, ám másfelől ragyogó esettanulmány: mint cseppben a tenger, tükrözi a 19. század végének, 20. század elejének formálódó művelődési és társadalmi viszonyait, ezen belül a nők, valamint a cigányság helyzetét az átalakuló, a rendi társadalom maradványait még hordozó modern világban, továbbá a polgári társadalom kétarcú erkölcsösségét. Rigó Jancsi ugyanis azzal tett szert nemzetközi hírnévre, hogy Clara Wardot (1873–1916), egy belga arisztokrata amerikai feleségét elcsábította, majd állítólag elvette feleségül. Ezzel minden létező társadalmi normát áthágtak. Ám a világméretű botrány(okat) okozó, egy ponton túl láthatón tudatosan kihívó, a társadalmi normákat és konvenciókat teljes mértékig elutasító és megszegő, polgárpukkasztó viselkedés hamarosan eladható termékké vált.
A normaszegő magatartást ugyanis, különösen, ha annak követője a „gyengébbnek” nevezett nemhez tartozik, mint Clara Ward, mindig is erős érdeklődés övezte a közvélemény részéről. Rigó Jancsi történetének pedig több tanulsága is van. Részben felhívja a figyelmet arra, hogy amióta a modern sajtó intézménye létezik, annak a bulvárként definiálható része kiemelt figyelmet fordít az ún. közszerepelőkre. Különösen azokra, akiknek viselkedése vagy egyes cselekedete felháborítónak, de legalábbis nem szokványosnak mondható. Sokan vélekednek úgy, hogy ez a 20–21. század fordulójának visszatetsző sajátossága. Ám annak dacára, hogy a „celeb” kifejezés korábban ebben a formában és jelentéstartammal nem létezett, ahogy manapság használjuk, maga a jelenség határozottan tetten érhető jóval korábban. Aligha véletlen, hogy Clara Wardot már definiálták az 1890-es évek Paris Hiltonjaként.
A történet kutatása arra is felhívja a figyelmet, hogy mennyire nehéz dolga van a történésznek akkor is, ha egy nem is olyan régen élt személyiség látszólag bőségesen dokumentált viselt dolgait szeretné feltárni. Még csak nem is arról van szó, hogy cselekedetei mozgatórugóit, gondolatait körülményes vizsgálni majd egy évszázad távlatából, ami a legnehezebb, de legfontosabb történészi feladat. Hanem arról, hogy a konkrétnak tetsző adatok szintjén is nagy a bizonytalanság. Főleg a korai éveket tekintve, hiszen a szegénységbe született Rigó Jancsi sorsa teljességgel érdektelen volt addig, amíg híressé nem vált. Amikor személye reflektorfénybe került, akkor vált fontossá minden rá vonatkozó információ, ezek feltárása viszont visszamenőleg nem egyszerű feladat.
Rigó Jancsi honosítási iratai
Kép forrása: wikimedia
Clara Ward ellenben az Amerikai Egyesült Államok egyik leggazdagabb polgárának lányaként született meg, életútja a kezdetektől pontosan dokumentált. Esetében épp fordított a helyzet: amikor elhagyva az arisztokrácia köreit, sorsát Rigó Jancsihoz kötötte, akkor válnak nehezebben követhetővé életének epizódjai.
Lássunk néhány példát arra nézve, hogy milyen problémák nehezítik a kutatást. A nemzetközi sajtó, ahogy már esett róla szó, rengeteget foglalkozott Rigó személyével. Az adatok bősége azonban óvatosságra int. Az újságok egymással versenyezve tobzódtak a hangzatos, az eladott példányszámot növelő jelzők osztogatásában, így pl. fiddler (ami angolul szélhámost, de zenészt is jelent) vagy count Rigó (azaz Rigó gróf), és előszeretettel túloztak.
Másfelől az ellenőrizetlen, pontatlan adatokat – egymástól vagy máshonnan – minden kritika vagy kétely nélkül vették át a lapok. Ennek ékes példája, hogy az 1868-ban alapított, Pennsylvania állam egyik tekintélyes folyóiratának számító The Reading Eagle azt közölte Rigó nekrológjában, 1927 februárjában, hogy a prímás a magyar hegyek között született. Ám Rigó szülőhelyén, Pákozdon, a Velencei-tó partján csak szelíd lankák emelkednek. Mindez eltörpül azonban az olyan, a magyarországi viszonyokat nem ismerők számára megtévesztő megállapításhoz mérten, amit a nagyhírű The New York Times közölt 1896 nyarán, amely szerint Rigó Paks városában született, Samogi megyében. A téves név nyilván Somogyot takarja, Paks viszont Tolnában található, Rigó pedig nem ott született. De ezek „csak” a konkrét tévedések. Ami komolyabb figyelmet érdemel, hogy nyilvánvalóan azonos forrásból táplálkozott az amerikai lap, mint a francia Le Figaro, amely szinte ugyanezeket az adatokat hozta le hibásan két évvel korábban, 1896 karácsonyán. Eszerint Rigó, a „puszta fia” („les fils de la Puszta”) Pakso városban, Somogyban született. Az azonos források létét bizonyítja, hogy az egyik lap angolul, a másik franciául, de lényegében szó szerint azt írta, hogy nem egy Adónisz: ösztövér, félszeg, himlőhelyes. Külön érdekesség, hogy a hasonlatot magyar lapok is átvették. Mindez igazolja, hogy egy hamis információ könnyen indulhatott hódító útra: egyszer megjelent valahol nyomtatásban, aztán mindenki más átvette.
E kiragadott példák érzékeltetik, hogy óvatosan kell bánni a pontosnak tetsző adatokkal: ahogyan a külföldi olvasó számára nem nyilvánvaló egy-egy, a magyarok számára kiugró tévedés, úgy a magyar számára sem az a nem magyarországi vonatkozású adatokban rejlő esetleges hiba. Ezt Markó Miklós (1865–1933) magyar hírlapíró, zenekritikus cigányzenészekről szóló könyvének adataival illusztrálom.
A kötetének 2006. évi reprint kiadásába bekerült pár oldalszámozás nélküli lap. Ezek egyikén egy fényképen Clara és Jancsi látható, továbbá Clarának egy francia levele, amelyet budapesti szálláshelyén, a Rémy szállóban datált és a könyv szerzőjének írt. Egy oldallal később Rigó Jancsié után Chimay hercegnő cím alatt a nő életrajza olvasható. Ez hemzseg a hamis adatoktól: születési helye e szerint Mexikó, ideje pedig 1870. Ezen túl Markó tudni vélte, hogy 17 éves korától volt egy első férje, egy „amerikai kapitány”. E teljességgel helyt nem álló adatok azért is érdekesek, mert Markó állítja: két ízben is beszélt Clara Warddal annak budapesti tartózkodása során.
Szintén csak egy példa erejéig jelezném, hogy a kortárs sajtó pontatlanságával más téren is számolni kell. A Székesfehérvár és Vidéke című magyar lap 1901. november 5-én arról adott hírt, hogy Rigó Jancsi otthon van Pákozdon, ahova – szülei meglátogatása mellett – saját elmondása szerint azért érkezett, mert Durneisz Sándor báró meghívta vadászni. Két nappal később, 1901. november 7-én Durneisz levélben cáfolta a meghívást. Tehát vagy Rigó mondott valótlant a bárói meghívásról, és mondandóját a lap munkatársa jóhiszeműen közölte, vagy az újságíró toldotta meg Rigó mondandóját, hogy a hír szenzációsabb legyen. Ugyanakkor az újság rámutatott, hogy a meghívást a maguk részéről a cáfolat ellenére tényként kezelik, mert bár „Rigó Jancsi szavait senki sem veszi föltétlen bizonyító erejűnek”, de a prímást látták, amint Durneisz kocsiján utazott Pákozdra Székesfehérvárról, Pákozdon pedig a báró saját házában várta és fogadta őt. Itt állítás állt szemben tehát állítással, lehetetlen kibogozni az igazságot.
Rigó Jancsi és Clara Ward
Kép forrása: wikimedia
Mi az, amit ennek ellenére el lehet mondani a furcsa párról? A 19. század végének egyik legnagyobb, világméretű botránya volt, amikor Rigó, aki ráadásul nős ember volt (egykori pírmása lányát, Barcza Mariskát vette el korábban), megszöktette Clara Wardot. A tehetséges muzsikusnak bizonyuló fiú pályája kezdetén a székesfehérvári Magyar Király (előző nevén – korábbi tulajdonosai után – előbb Schmidegg-, majd Zichy-kávéház) kávéházban játszó Barcza (Szimpliciusz) József bandájában kapott helyet. Pályája tehát Fehérvárról indult és Kaposvár érintésével jutott el Párizsig. A nő, aki 15 évvel fiatalabb volt Rigó Jancsinál, egy detroiti milliomos lányaként látja meg a napvilágot az Amerikai Egyesült Államokban, de kétévesen elveszítette édesapját, és Európában nevelkedett. Az amerikai gyökerű, de az európai környezetben felserdülő lány a dél-franciaországi Nizzában (Nice), számos uralkodó és az európai arisztokrácia kedvelt üdülőhelyén ismerkedett meg a belga Marie Joseph Anatole Elie de Riquet de Caraman-Chimay (1858–1937) herceggel, akivel később összeházasodnak. A házasságból két gyermek született, és bár Belgiumban éltek, de rendszeresen megfordultak Párizsban.
Rigó az 1890-es évek derekán a francia főváros egyik elegáns éttermében, a Café Paillard-ban muzsikált, ahol Clara és férje is gyakran megfordultak. A magyar cigányzenészek ekkortájt mind Európában, mind pedig az óceánon túl rendkívül népszerűek voltak, sokukat hívták meg vendégszereplésre. A Paillard a Boulevard des Italiens egyik előkelő étterme volt, ahová az elit, különösen az arisztokrácia, előszeretettel látogatott el. Rigó Párizsban jó hírnévnek örvendett, és egyebek mellett nem mást bűvölt el a játékával 1891-ben, mint Oscar Wilde-ot (1854–1900).
Clara Ward és Rigó Jancsi 1895 végén, egyes adatok szerint 1895. december 4-án találkoztak először a Paillard-ban. Az ismeretségből kapcsolat szövődött. Végül 1896 decemberében Rigó Jancsi és Clara Ward felvállalták kapcsolatukat, nevezetesen Magyarországra jöttek együtt. Később állítólag összeházasodtak, miután elváltak korábbi párjuktól. A nő és Chimay herceg válópere 1897. január 19-től június 20-ig húzódott el, míg az egyházi házasságot csupán 1911. június 28-án annullálta a Szentszék. Az indulatokat felkorbácsoló témát a honi sajtó is felkapta. Az esemény kapcsán gúnyvers is született, amit – állítólag – Heltai Jenő írt, és ami Chimay herceg keserves panaszát volt hivatva tolmácsolni: „Hogy ingatag az asszony / Megmondta Rigoletto / Az én megszégyenítőm / A zigány Rigó lett. Ó!” Rigó Jancsi és Barcza Mariska válásának pontos ideje és helye nem ismert, e körül sok a bizonytalanság. A Friss Újság egy 1925. évi tudósítása egyenesen azt állította, hogy Rigó soha nem vált el feleségétől.
Clara Ward és Rigó Jancsi viharos kapcsolatának részletes bemutatásra nem ezen írás feladata, azt azonban fontos hangoztatni, hogy a botrány Ausztráliától az Amerikai Egyesült Államokon át Európáig foglalkoztatta a sajtót s a közvéleményt egyaránt.
Mitől vált kiemelkedő skandalummá az eset? A 19. és 20. század fordulóján a tehetős arisztokrácia, valamint a jómódú polgárság azon része, amelynek igénye volt erre, szabados életet élhetett. Elég, ha csak a Moulin Rouge nevével fémjelzett párizsi félvilágra gondolunk. A századfordulón sokakon dekadens életérzés lett úrrá. A világ túllépett a 19. század első felének szívdobogtatóan romantikusnak ható hevületén. Egyfajta divattá vált az érzéki élvezetek mértéktelen (túl)hajszolása.
Ezekben a körökben az, hogy ópiumbarlangokba jártak, táncosnőket néztek pezsgő vagy abszint mellől, vagy az, hogy magyar cigányzenész hegedűszava mellett duhajkodtak, nem feltétlen minősült normaszegésnek, sőt egy-egy mikroközegen belül ez egyenesen normakövető magatartás volt. Ebbe belefértek az alkalmi és állandó szerelmi kapcsolatok is, ám elhagyni a házastársat és összeházasodni valaki mással, főleg, ha a két fél társadalmi státusza között valóságos szakadék tátongott, szétfeszítette ezeket a különben elég laza kereteken. A közelmúltban elhunyt Voigt Vilmos nem véletlenül nevezte ezt Rigó Jancsi-szindrómának, hiszen később több hasonló eset borzolta a kedélyeket.
A botrány mértékét jelzi, hogy a Ludington Record című lap 1896. évi december 24-i száma olyan fejléccel jelent meg, amely elsőre Margaret Mitchell írónő klasszikusát, a Gone with the Wind-et idézi meg: Gone with a Gipsy (vagyis: elment egy cigánnyal). Közben idővel megszületett a sütemény legendája is: eszerint a budapesti Rémy szálloda cukrásza aknázta ki a botrány kínálta lehetőséget, és készítette el elsőként a finomságot. Valójában arra nézve adat nincs, hogy ki és mikor készítette el az első Rigó Jancsit, de az aligha vitatható, hogy nevét a pírmásról nyerte.
A Little Hungary helyén álló épület, New York, 2019.11.07.
Kép forrása: a szerző felvétele
Mivel a pár kénytelen volt szembesülni azzal, hogy a pénz el tud fogyni, piacosították az őket övező botrányt. Fellépéseikért állítólag Jancsi ezer dollárt kért havonta. Míg ő játszott, felesége táncolt és énekelt, ezt tették Budapesten is 1897-ben (miközben az exférj a belgiumi Charleroi-ban a válóper ügyeit intézte). A nő a dús idomait pontosan követő, sokat sejtető, szorosan testhez simuló hófehér ruhában lépett színpadra. Felléptek a párizsi Folies Bergère és Moulin Rouge színpadán, sőt Clara megörökítette Henri de Toulouse-Lautrec Idylle Princière című képén, de a berlini Wintergartenben is láthatta őket a közönség.
A házasság azonban nem tartott sokáig. Egy állítólagos balsikerű egyiptomi kalandot követően, Rigó Amerikába emigrált, Manhattanben a Little Hungary nevű étteremben muzsikált, ahol további botrányok övezték: például megszöktette Clara unokatestvérét, Catherine Hadley-t a férjétől. 1927-ben New Yorkban halt meg, szerény anyagi körülmények között, Walhalla település Kensico temetőjében nyugszik. Volt felesége a pletykák szerint még két fiatal, olasz férjjel kötötte össze az életét. Ami viszont tény: 1916-ban Padovában hunyt el. Történetük feltárása sok nehézséggel jár: legalább New York és a belgiumi Mons városának levéltáraiban, valamint a Vatikánban szükséges további kutatás a részletek megismeréséhez. Márpedig ez elkerülhetetlen, ha a felszín frivol, könnyen „eladható” történetén túllendülve valóban a társadalom reflexióját akarja kutatni a történész, hiszen a normaszegő történet kiváló lakmuszpapírként szolgál ehhez. S hogy mennyire sokrétű lehet a szerelmi történet értelmezési kerete, azt jelzi, hogy jelen sorok írójának javaslatára a budapesti Fehér Nyúl és az amerikai, Wayne városában működő Seven Tribesmen sörfőzde Rigó Jancsi sört is készített közösen.
Katona Csaba Rigó Jancsi sírjának helyénél, Walhalla, Kensico temető, 2019.11.07.
Kép forrása: a szerző felvétele
Katona Csaba történész, a MNL kommunikációs referense