// TELEPÜLÉSEK /
Balatonfüred
// TUDOMÁNYBARÁT TELEPÜLÉS MOZGALOM / RÉSZTVEVŐK /
Baja
- Résztvevők
Válasszon az alábbi menüpontok közül a településről szóló információkhoz!
Baja Bács-Kiskun vármegyében, a Duna bal partján fekszik, a Mohácsi-szigettel szemben. A kb. 32000 fős népességű város
A török kor utáni újratelepülés során a magyarok mellett bosnyákok, valamint bunyevácok, sokácok, szerbek és németek költöztek a városba. Ennek köszönhetően a multietnikus város vallásilag is sokszínű karaktert kapott.
Itt a különböző közösségek együttműködése városi polgári kultúrát hozott létre. Ez a társadalmi sokszínűség hosszú távon határozta meg a város karakterét.
Baján hosszú hagyománya van a tudomány és a tudás tiszteletének. A település oktatási intézményei – az óvodáktól az általános- és középiskolákon át, egészen a főiskolai és egyetemi képzésig – elkötelezetten segítik a fiatalok tehetséggondozását, a gondolkodás fejlesztését és a tudományos kíváncsiság felébresztését.
Baja rendszeresen ad otthont tudományos és ismeretterjesztő rendezvényeknek, mint például diákkonferenciáknak, kutatók éjszakája programoknak, környezeti nevelési eseményeknek és helytörténeti bemutatóknak. Közintézményeink aktívan részt vesznek abban, hogy a tudomány közérthető és mindenki számára elérhető legyen. A város kiemelt figyelmet fordít a környezettudatosságra, a természeti értékek védelmére és a modern technológiai megoldások alkalmazására a városi szolgáltatások fejlesztésében.
Baja Megyei Jogú Város célja, hogy inspiráló, nyitott és értékteremtő környezetet biztosítson mindazok számára, akik a tudást gyarapítani, megosztani vagy a gyakorlatban hasznosítani kívánják. A vezetőség meggyőződése, hogy a tudománybarát szemlélet hozzájárul a közösség jólétéhez, a fenntartható fejlődéshez és a jövő generációk lehetőségeinek bővítéséhez.
akadémikus:
Bayer József színháztörténész
Csefkó Gyula nyelvész
Ernst Jenő biokémikus
Hajnóczy Gyula, építészettörténész
Jánossy Dénes, történész
Major Máté, építész
Miskolczy Dezső, orvos, neurológus
Papp Endre, agrármérnök
Schulhoff Lipót, csillagász
Szabó István Mihály, mikrobiológus
Tóth Kálmán, író